A Báthori István Múzeum rejtett kincsei

 

    A Báthori István Múzeum Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legrégebbi és leggazdagabb intézménye, 60 ezer műtárgyat őriz. Alapítója dr. Szalontai Barnabás (1919-1984) Állami-díjas múzeumigazgató. A múzeum első kiállítása 1955-ben nyílt meg, a városi művelődési ház két helyiségében, 1961 novemberében költözött végleges helyére, a minoriták egykori kolostorépületébe.

 

A jubileumi kiállítás célja reprezentatív áttekintést nyújtani a múzeum fennállásának 50. évfordulója alkalmából a látogató közönség elöl jobbára elzárt gyűjteményi tárgyi anyagból, a különböző muzeológiai szakágak anyagából. Ennek megfelelően a kiállítás tematikája a következő témaköröket öleli fel: régészet, helytörténet, néprajz, iparművészet, numizmatika, képző- és fotóművészet. A kiállításra kerülő tárgyak az egyes gyűjtemények legértékesebb darabjai, melyek a magyar kultúrtörténet , valamint helytörténet ismeretéhez hozzájárulnak , mind a szakemberek, mind a széles nagyközönség számára sokrétű információt nyújtanak, esztétikai élményt közvetítenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Szalontai Barnabás emlékkiállítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Festménykiállítás

Mácsai István, Czumpf Imre és Szalontai Barnabás képeiből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Vissza a lap tetejére